2022. derekán úgy esett az aszályos nyár mértani közepe, hogy a barátság világnapját égi áldás kísérte eső formájában és feltárult egy rejtély, mely a szamárbőgés és a víz kapcsolatát hivatott jellemezni, anyanyelvi örökségünk nyomán. Élménybeszámoló következik.
Halásztelken, egy Pest megyei településen Ábránd és Imre csacsi tengetik szamár-szerű hétköznapjaikat, melynek megteremtői és fáradhatatlan kísérői Kaufmann Éva szamárnagykövet, és a párja Laci. A csacsik igazi családtagok, akik minden várakozást felülmúló szeretet-cunamival árasztják el azokat, akik ismerkedni, tanulni, pozitív élményekkel gazdagodni, vagy csak feltöltődni szeretnének a társaságukban.
Vajon mi lehet a szerepe a 21-dik században, a Kárpát-medence szívében, kontinentális éghajlaton ezeknek az alapvetően sivatagi állatoknak? Válaszok után kutatva az út Éváékhoz vezetett egy csacsi-pancsira.
A szamár füléről, oroszlán körméről, róka farkáról, eb szőréről, madár tolláról, bolond beszédjéről ismerszik – tartja egy régi magyar mondás, melyhez slendrián módon talán hozzácsapható, az ember és a barátja vonatkozás is. De kik ezek a szamarak?
A sztorit a szakállas fickóról, a feltámadást megelőző virágvasárnapról, a szamár-színű barkaszentelésről, a szíjalt hátú hátasról érintőlegesen azért többen ismerik a keresztény kultúrkörben. Valami békéről is regéltek ezzel szimultán anno. Tőlünk kicsit keletebbre és a mediterrán éghajlaton a szamár-kultusz a mai napig él, az igavonástól, a díjlovas programokig a szabadidős Donkey Agility-ig elég széles spektrumon kamatoztatják ősidők óta hordozott képességeiket. A túristalátványosságok kísérőiként olyan helyre is eljuttatják az embert, ahova sem gép, sem más jószág nem képes elmenni a mai napig sem. Egy szamár szinte mindent tud amit egy ló is, csak másképp és elképesztően nagyok a fülei, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, sőt az ember fókuszát azonnal magukra is vonják. Imre és Ábránd a két szamár haver, ezt tudják, és imádják, ha a hőleadás szempontjából nagyra nőtt nyúlméretű füleiket finoman vakargásszák a hozzájuk látogatók. Ez a csacsi-fül taperolás olyan élmény, mint egy időutazás. Az ember levetkőzve minden felnőtt emberi bőrbe bújt álcáját, ha lehetősége van rá egészen biztosan szamárfül bizergálásba kezd, és ezt valahogy nagyon nehéz abbahagyni, mert olyan nagy, meg cuki.
Elmondhatatlanul cuki. A cukinál is cukibb.
Átvitt értelemben a szamárfül egy könyvben azt a helyet jelöli, ahol a lapvégek hanyagságból, vagy tudatosan be lettek hajtva, és emlékeztetőül szolgálnak, hol maradt abba az olvasás, hol lett félretéve egy történet, hol lehet majd újra felnyitni.
– A szamaraknál nincs hierarchia, sok mindenben hasonlítanak a lovakhoz, elvégre lófélék, de náluk nincs alá-fölérendeltségi viszony – kezdi az ismertetőt Éva – A kapcsolati minőségüket talán a barátság szinonimájaként lehetne jellemezni. Döntéseiket közösen hozzák meg. Rendkívül territoriális állatok, élőhelyükön az olyan kisragadozók, mint például egy kutya jelenléte nehezen értelmezhető, ez nálunk is hosszú munka eredménye, hogy ne csapják le, ne kergessék. Ma már Imre hátán is ellovagol a kis farkasforma jószágunk, de azért egyedül nem hagynám őket magukra.
– Azt mondják, hogy minden ménesben kéne lennie egy szamárnak, van ennek alapja?
– Természetesen. A szamár ha egyedül kísér valamilyen csordaállatot, egy gulyát, ménest, juhokat rettenthetetlenül védelmezi az övéit, ha kell a medvének is nekimegy. De csak egy. Ha ketten vannak, már egymást védik. Nem csak a fülük, a szemük is hatalmas, testarányait tekintve nagyobb, mint a lovaké. Magyarul: jobban lát, többet érzékel egyidejűleg a külvilágból, mint más patás jószágok.
– A lelkük tükre…
– Apropó lélektükör – vág közbe Laci – a szamarak lelki ereje talán ami egészen rendkívüli. Megtörtént eset, egy árokba csúszott szekér, melyet két megtermett igásló sem tudott kimozdítani a holtpontjáról. A szamár kihúzta, mert ki akarta húzni. A lóra azt mondjuk, hogy szíve van, ha olyan helyzetekből is kihozza a gazdáját, amiből egyedül nem tudna kijönni, vagy olyan kivételes teljesítményt mutat. A szamár más, ott a lelkierő ami teljesen egyedülálló.
– …és ha valamit nem akar? – hangzik el a kérdés.
– Több mondásunk, nyelvi örökségünk utal a szamár tulajdonságaira, ilyen a csökönyös, mint a szamár, melyet a makacs emberi minőség jellemzésére használnak. – folytatja Éva a szamár-sztorit. – Rengeteg munka van velük, és a következetesség talán a legfontosabb. A szamár nem tűri az igazságtalanságot sem.
– …az igazságtalanságot?
– Igen, az igazságtalanságot, azt nagyon nem szereti. A velük való munka során néha elkerülhetetlen a határozottabb fellépés, ha a büntetést azonban nem jogosan kapja, megtorolja. Azonban azt is pontosan tudja, ha jogos, akkor látszik rajta, hogy oké, oké, ezt most én toltam el, lépjünk tovább.
– Mitől fél a rettenthetetlen?
– Hát ez nagyon vicces – nevet fel Éva – a saját árnyékától, illetve az árnyéktól általában. Régebben nagyon sok bemutatót tartottam, leginkább Donkey Liberty vonalon. A Kincsem parkban, csacsival léptem fel, és a délutáni órákban a lelátó már árnyékot vetett a pályára, ahol akkor még csak át kellett volna sétálni a nézők előtt. Soha olyan kellemetlen perceket nem éltem meg. Nem akart rálépni se az árnyékkal határolt területre. Nagyon megszenvedtem vele, de visszagondolva vicces, van mit mesélni. Nem kell azonban nekik a lóversenypálya tribünjének vetett sötét foltja, van, hogy egy indokolatlan fűzfa-árnyék is elég a teljes rémülethez. A medve oké, az árnyék nem oké. Ez van, ezt (is) rejti a csacsi-lélek.
A beszélgetés során Imre csacsi a körkarámban a tollforgató hölgy lovas alapjain finomított, Kaufmann Éva vezetése alatt. Tűpontos érzelmi intelligenciával tárta föl a patás segítő elsőre a hiányosságokat, diplomatikusan, rendkívüli finomsággal kínálva fel egyúttal a megoldás és a korrekció lehetőségét is. Talán egyszer a szamarak rehabilitációjának része lesz ez a mértékű kiaknázatlan érzelmi potenciál is, aminek a magjait ezen a délutánon még csak sejteni lehetett.
A Duna-parti séta a száraz lábbal járható ártéren mosolyt csalt minden résztvevő arcára, beleértve azokat a kisgyermekes családokat is, akiket a szamarakkal együtt aznap a partra sodort az élet. Ábránd, mint egy tizenkilencedik századi felöltős úriember kísérte kétlábú partnerét a dunakavicsok között a patamosó mélységű folyóvízbe is. Szamár ábrázatán ugyan megjelent egyszer-egyszer az igazán kérdő tekintet, leperegtek újra az évezredes sivatagi homokszemek előtte, majd megadóan beleállt a vízbe mégis. Legelés volt a jutalma a vizes csacsi-kínzásnak, és végre csatlakozhatott akkor már jó ideje szabadon garázdálkodó Imre barátjához is. Finomság, érzékenység és vidámság jellemezte a szokatlan délutáni programot.
– Bőgtek ma a szamarak? Jelezték az esőt? – hangzott el a nyelvi hagyatékunk egy újabb gyöngyszemére vonatkozó kérdés zárásképp.
– A szamár akkor bőg, ha éhes, ha szomjas, vagy ha elviszik mellőle a társát. – válaszolta Éva határozottan. – Imre és Ábránd egyébként különös módon elnémultak, mióta a Duna-parton laknak, nincs bőgés.
Egy újabb szamár-rejtély, amelynek nyomába lehet eredni, ebben a különleges, szívvel és lélekkel teli Világban, amelybe bepillantást engedtek ezek a lófélék, olyan cuki módon, hogy az már ütötte az egészségügyi határértéket is.
Mi a varázserejük titka? Ez is rejtély, de szamár közelben leomlik minden civilizációs és neveltetésbeli gát, és az ember egyszer csak újra abban a gyermeki tisztaságú lélekvilágban ébred tudatára, ahol önfeledten lehet örülni egy szamárfülnek is. Kellenek az ilyen élmények. Nagyon is, mert lehet lélek nélkül is élni, csak nem biztos, hogy érdemes.
Heltai Jenő, Marianne emlékkönyvébe írt verse zárja ezt az élménybeszámolót, stílusosan.
“Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,
Széppé a rútat, jóvá ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.
Maradj gyerek te is hát kis leányom,
Mosolygó lelkű, üde, friss,
Maradj gyerek, szívből kívánom,
Még nagymama korodban is.”
Lejegyezte és a pillanatokat megörökítette: Ledniczky Éva