Verőce. Egy településnév, amelyet sokan, sokféleképpen ismernek. Pest megye természeti és kulturális ékszerdoboza, a Dunakanyar kapuja, mely a folyó bal partján fekszik a szobi járásban. Különleges elegyét adja a tizenkettes út mentén a falusi bájnak, a páratlan kirándulóhelyeknek és a kisvárosi kulturális életnek. Éltető ereje és egyben végzetes vonzerejének köszönhetően a közúti, de a vizi és az erdei forgalom is rendkívüli módon megnövekedett az utóbbi időben, amely a sokáig háborítatlan természet, a gyérülő vadvilág és sokszor a helyi lakosság nyugalmát is veszélyezteti. A növekvő fény- és hangszennyezés és a terjeszkedő iparosodás támadja a hely szellemét is, mely oly sok írónak, költőnek és alkotóművészeknek szolgált ihletként, időszakos vagy végleges otthonként. A település története egybefonódik a magyarság Kárpát-medencei történetével, nevének említése a honfoglalás kori időkig vezethető vissza. Hogyan őrizhető meg ez a páratlan természeti és kulturális közeg a korszellem követelményeihez igazodva? Egy végtelenül alázatos, jó energiájú, fiatal, lovas házaspár portáján kerestem erre a választ, és bizony jó néhányat találtam is.
A verőcei hagyományok elidegeníthetetlen részét képező régi pincesor és a tűztorony impozáns épülete mellett elhaladva, a muzeális értéket jelentő kis piros (Bzmot, bézé, Studenka, panorámaablakos kirándulóvonat, ki, hogy ismeri, a MÁV Csehszlovákiában gyártott könnyű vasúti mellékvonali motorvonata – a szerk.) vonalát keresztezve egy erdei úton egy emberi léptékben rendezett, hangulatos lovas portára érkezik az ember. A “Nyakas-tanya” gazdái, Szilvi és Bence szívvel lélekkel építik közös álmukat a Dunamező fölé magasodó egykori szőlőültetvények nyomán. Na, nem olyan légből kapott álmok ezek, megvalósulásuk még talán egy kicsit kevesebbet is mutat, mint ami valójában mögötte rejlik. Hangulatvideóik a legnagyobb videómegosztó portálon magukkal ragadják a nézőközönséget, évszaktól függetlenül közvetítik a szabadság érzését lóhátról, hóropogással, zöldelő farengeteggel, lélegzetelállító szépségű börzsönyi és cserháti tájakon kísérve. Vidám lovasokkal, jól ápolt, gondozott, jól képzett lovak hátáról rögzítve peregnek a virtuális percek.
Az élményekben nem csak a mosolygás és a lovasérzés a közös. A csapatot általában a legjókedélyűbb hölgy, Antalné Kelessy Szilvi vezeti, hol ülve, hol állva lova hátán. Hátasa szájából a féket nem, de a zablát már évek óta kivette. Ez a technikai kérdés még a lovas társadalmat is megosztja, mélységeiben nem foglalkozik vele ez a cikk sem, de egy említésre méltó tény, mely jellemzi a ló és lovas kapcsolatát az eszközhasználaton keresztül. Szilvi a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium Hölgylovasainak tagja, a hagyományőrző bemutatókon sem kell az elveit feladnia, bőrből készült vasmentes egyenkantárjában gazdagítja bemutatókat.
Családias, emberi léptékű, minden szempontból rendezett lovas portájukon két vicces, gyermekcsalogató teremtmény, Kesu és Dió, a két rendkívül barátságos és jókedélyű rackaszerzet fogadja a vendégeket. A helyi nagypapa régi portáját bővítik, szépítik, miközben igazítják a lovas életmódhoz a fiatalok példaértékű módon. Gyermekéveit ugyan a lovas hölgy Csepelen töltötte, a nyári szünetek, a nagyszülők dunakanyari házikója és a környékbeli lovas élmények egy életre elragadták a szívét. Eleinte, mint sokan mások, ő is klasszikus lovardai környezetben kezdte az edzői pályafutását, de elege lett nemcsak a lovak, hanem a gyerekekkel kapcsolatos személytelenségből is. Sokszor még a nevük is másodlagos volt az egyórás, félkettes és háromórás gyerekeknek, felismerte, hogy a futószalag nem az ő világa, így férjével közösen nekivágtak álmaik megvalósításának, amelyben a hagyományőrzésen túl a lovak az elsők. Természeteshez közeli, csoportos elhelyezéssel rendeződnek a rackák bal és jobb oldalán a hátas jószágok a számukra kijelölt erős szerkezetű fakarámokba a frissen boronált lovaspályák fölött. Ez utóbbiakon látszik, hogy munka és anyag is van bennük, de nem nagyüzemi, olyan emberi léptékkel mért mennyiség. A különböző kiszolgálóépületek között elhaladva a keresztgerendákon vagy a tartóoszlopokon mindenféle, az életbenmaradást és a béke megőrzését szolgáló iromány található. Például lovardai szabályzat, de nyomon lehet követni az ott született vagy éppen ott növekedett lovak oszlopokon jelölt méreteit, melyet a gyerekek össze is vethetnek a sajátjukéval. Igazi kuriózum a lámpatest köré helyezett, sötétben világító óriás szarvaskoponya is, mely méltóságteljesen és sokatmondóan mustrálja az alatta áthaladó földi halandókat.
A Nyakas Tanyán beszélt hivatalos nyelv a magyaron kívül a lovaké, gondozóik szeretik őket nem csak a természetükhöz legközelebb eső módon tartani, de úgy megszólítani, hogy számukra is egyértelmű legyen, mit vár el tőlük a lovasuk. A jó hangulat garanciájának tűnik az is, hogy Szilvi igazán kevés dolgot bíz a véletlenre, a páratlan tereplehetőségeken, szüreti fesztiválokon, hagyományörző rendezvényeken való részvétel házi terepvizsgához kötött. Megfordulnak a Váci Vigalomban, a Tavaszi hadjáraton és a környék településeinek hagyományőrző rendezvényein is, de a Budai Várban is szerveztek már őrjáratot. Lovasai felkészült lovakon sajátíthatják el a szabadidő eltöltésének ezt a rendkívül nemes módját, együttműködésben a lóval, de ki kell venniük a részüket a ló körüli munkákból is. Az életérzés nem a nyeregben kezdődik, bár rendszerint ott végződik. Aki nem takarít karámot, az nem lovagol, elő is kell készíteni a lovat, van ami nem pénz kérdés. A ló alázatra nevel, enged visszalassulni a természet ritmusához, nem csak a rendezettség miatt, a pataproblémák megelőzésében is kulcsfontosságú az élőhelyük tisztántartása. A lótrágya kérdése egyébként is központi problémát jelent a kitelepülők egy részének, ami vidéki és erdei környezetben teljesen nonszensz, bármelyik muskátli, gazdátlan cserje sírva könyörög az útközben elhagyott citromokért. Elsőrendű tápanyag a földnek, megújuló energiaforrás és fűtőanyag az embernek. (Csak, ha egyszer olyan élet lenne, hogy fogyóban a gáz – a szerk.)
A portára érkező vendégeknek el kell fogadniuk azt is, hogy ez egy súlyhatáros sport, a lovak jólétére tekintettel kell lenni, a környék bebarangolható kerékpárral is, annak ritkábban okoz fájdalmat vagy maradandó sérülést 20-30-50 kg túlsúly. Érző lényekként, családtagként és barátként vannak kezelve a házaspár patás munkatársai, mint ahogy minden tollas, tappancsos jószág is egyenrangú fél a lovas birtokon. Szilvi első sorban a hobbi-, terep- és túralovaglást, valamint a hagyományőrzést jelölte meg fő profiljukként, melyben ezt az állandóan mosolygós, felelősségteljes, vidám életérzést szeretnék átadni a soron következő generációnak. Vezetett foglalkozásai alkalmával azt is mindig elmondja, hogy két fejjel kell gondolkodni a lovasnak, és ebből csak az egyik az övé, a másik a lóé. Ezért is tanulnak lóul. A lovasaikkal gyakorlatilag teljes mértékben leszámolnak a kocsmától kocsmáig vágtázás méltatlan hagyományaival a Börzsöny erdeiben.
– Mi a legnagyobb kihívás számodra a mostani fiatal lovasokkal, akik hozzátok érkeznek? – hangzik el a kérdés.
– A digitális korszak gyerekeinek és felnőtteinek a lovakhoz, az állatokhoz, de úgy általában a természethez való normális viszonyuk megkopott. Sokszor önmagukra a legveszélyesebbek, és gyakran előfordul az is, hogy komoly károkat okoznak merő jóindulatból. – kezd a mesélésbe Szilvi – Előfordult olyan, hogy a nyári legelőről kiengedték a turisták a békésen legelésző lovainkat a szomszéd lucernásába. Ilyen probléma felmerülése korábban elképzelhetetlen volt. Fogalmuk sem volt róla, hogy ez végzetes lehet számukra, de az is komoly kérdés, hogy egyáltalán, hogy merül fel, hogy egy vetett területre ráengedjem más elkerített lovait. Ilyen problémákra nem is lehet felkészülni. Gyerekeknél talán a rendkívül gyér motorikus képességeket tudnám említeni, nagyon nehéz helyes szártartást tanítani valakinek, akinek a fizikai képességei arra vannak korlátozva, hogy fentről le, vagy balról jobbra simogassa a telefonját. Lehetne a káros következményeket napestig sorolni, de szerencsére a mérleg bőven a jó irányba billen el. Imádom, illetve imádjuk ezt csinálni a férjemmel mindketten, és amit lehet, a tudásunkból szeretnénk is továbbadni, illetve tovább is adunk a hozzánk érkezőknek.
A szabadság érzése, mely a Dunakanyar térségét lóháton áthatja, semmivel össze nem hasonlítható érzés, kiváltságos az, akinek megadatik, hogy ezt megtapasztalhassa az életben. Szilviék példájából is kitűnik, hogy ez munka, alázat és kitartás nélkül nem megy. Amikor azonban megy, akkor ez az életörömmel átitatott lovasérzés nagyon komoly közösségformáló erő lehet, ezerévnyi vágtázás mosolyogva, a jutalom néhány percbe sűrítve és életre, illetve lélekreszóló élmények.
Videóik betekintést engednek az általuk szervezett programokba és mindennapjaikba is, aki néhány perc virtuális lélekszárnyalásra vágyik, az kattintson rájuk!