A hegyek között félúton, a Szentendrei-szigeten, a Duna impozáns kanyarulatában található a Halápi Ranch, ahol sokszor maga a víz az úr. A festői környezet, az irigylésre méltó lovas életút kevesek számára fedi fel elsőre, hogy ezért a kiváltságért mennyi munkával és alázattal kell fizetni. Az árvizek lehetőségével, a kivédhetetlen természeti károkkal meg kellett tanulni együtt élni az egész családnak. Roland nem alkalmaz lovászokat, ahogy ő fogalmaz: fizetett ellenségeket, alapvetően ő maga látja el a napi feladatokat, családi és baráti segítségekkel. A szürkének nem nevezhető hétköznapokon túl, ha jön a víz, 2 óra alatt lószállítóra kell pakolni a lovakat és el kell vinni őket magasabban fekvő területekre, közeli istállókba, különben vizilovak lennének és az nem mindegyiknek testhez álló feladat. Volt olyan év is, hogy ezt a mutatványt hetven lóval kellett levezényelni, és olyan is, amikor minden igyekezet ellenére tizenháromezer kockabála esett áldozatul a slendrián módon megjósolt érkező víztömegnek.
– Rengetegen keresnek meg bontott takarmányos zsákokkal, kiegészítőkkel, vitaminokkal, alig használt lófelszerelésekkel, a bolti ár alatt – mondja magyarázatképp – ez a kulcsszó, ezek mind hobbi- és versenyistállókból kerülnek ki. Lovas ember ilyet nem vesz meg, mert tudja, hogy honnan vannak, hogy azt már valaki megvette egyszer saját magának. Mások lovának a tartása egy komoly bizalmi kapcsolat, én itt nem csak a lovakért felelek, hanem mindenért ami hozzájuk tartozik. Olyan nincs, hogy bemegyek a nyergesbe és látok üres helyet, akkor ne kérdezzem meg, hogy a tulajdonos vitte-e haza leápolni a felszerelését. Mindennek helye van, a szemem pedig már hozzászokott. Ami kapun belül van, az pedig rám van bízva, felelősséggel tartozom iránta.
– Minden nap 5-kor kezdek, kiszénázok, kiabrakolok annak akinek kell, közben átnézem a lovakat, ha kisebb szőrhiány, sérülés van, azt ellátom, ha nagyobb intézkedem. Az állatorvos is a barátom, ha bármikor probléma van, ugrik. Egyébként nem kap labdát – nevet fel félig viccesen Roland – ugyanis egy csapatban is focizunk. Aztán mennek ki a legelőre, egész évben, ha esik, ha fúj. Kivételt képez ez alól, ha nagyon fel van fagyva a terület, akkor néhány napra lezárom a legelőt, de egyébként az év minden szakában kint vannak. Este ugyanaz történik pepitában, mint a reggeli órákban, aztán 10 felé szoktam vízszintesbe kerülni. Ha nem helyben tartok csoportos foglalkozásokat, akkor külső helyszíneken, néha elmegyek egy-egy bevetésre, problémás helyzetekhez, de imádom csinálni, jelenleg el sem tudom képzelni, hogy más töltse ki a mindennapjaim. Ez az életem.
– Mikor érett meg benned a gondolat, hogy gyerekekkel foglalkozz?
– Soha nem akartam gyerekekkel foglalkozni, aztán született egy lányom, majd jött egy elképesztően alázatos és ügyes ifjú lovas, név szerint Hanga, és ők mindent megváltoztattak. Én akarni tényleg viszonylag kevés dolgot akartam, de minden valahogy kialakult. A TikTokot is imádom, udvarias gyerekek teszik fel nekem a kérdéseiket, és megköszönik ha választ kapnak! Ez feltölt, éltet engem is. Valahogy jó bennük látni a jövőt, így közösen építjük.
– Miért a western lett a fő csapásirány? – teszem fel a kérdést őszinte érdeklődéssel – van ennek köze Tengohoz is?
– Neki mindenhez van köze. Ő mindent tud, csikósprogramot, kaszkadőr mutatványokban vett részt, statisztált filmekben, zászlóshajója volt a kurzusoknak és nem mellesleg, igen nagy felépülő bajnok is. Nem is annyira a western a fő vonal, a funkcionalitás, ami a fő csapásirány. Erre építettem fel mindent tudatosan, ezt támogatja az akadálypark, a képzési módszer is.
– Volt komolyabb sérülése a telivér kancádnak?
– Ő a lóversenypályán nem futott soha, elintézte magát itthon is. Négyéves lehetett, mikor a maga stílusában vett be egy csúszós kanyart a legelőn, kisodródott és egy helyen roncsolódás nélkül törte el a lábtövét. Egy évet töltött felfüggesztve, de azóta eltelt huszonhat egészséges és aktív év! Elnyűhetetlen az öreg, teljesen felépült. Igaz, azóta semmit nem lehet az abrakjába belekeverni, mert még azt is kiszagolja, ha egy vödör nem lett rendesen elmosva és abban volt valami vitamin, akkor ott is hagyja, így ő egyébként fecskendőből kap vitaminkoktélt időszakosan. Nem azért nyugdíjaztam, mert muszáj volt, csak jöttek az új saját lovak, aztán ennyire nem tudom megosztani a figyelmemet. Egyszerre eggyel foglalkozom érdemben, az öreglány meg békésen legelészget a ménesben, vagy éppen telivéresen korát meghazudtolva tombol. Aztán két napig csak áll egyik lábáról a másikra, olyan megterhelő számára már a duhajkodás, de harmadik nap elölről kezdi.
Igazi családtag, barát és társ is egyben, több, mint három évtizede kísér, van egy idézet Martin Luther Kingtől, amelyet nagyon találónak érzek a kapcsolatunk jellemzésére:
“Amikor mindennek vége, nem az ellenségeink szavára fogunk emlékezni, hanem a barátaink hallgatására.”
Legyen ez most egy sokatmondó csönddel kísért átmeneti zárszó is egyben.
Köszönöm a megosztott gondolatokat!
A pillanatot megörökítette: Török Rita – TR Photo