Skip to content

Lovas élmények Ledniczky Évával

dunakanyarlovas_logo_kep1

Rólunk

AKI A SEGÍTSÉGEDRE LESZ

Ledniczky Éva

Az állatok és a természet szeretete átszövi az életem minden pillanatát, ez a belső tűz az, ami igazán éltet. A langyos víz nem az én világom, szenvedéllyel, élettel telve szeretem megélni a hétköznapokat, és az alkotás örömét egyaránt. 

Budapesten születtem. Éltem Londonban, Dublinban és az Alpok magaslatain is életvitelszerűen. Közel harmadik évtizede élek Pest megyében, Gödöllő – Verőce – Szada vonzáskörzetét adta nekem bázisként a sors.

Grafikusként, marketingesként, légiutaskísérőként, lovastúra vezetőként, de a covid alatt még kistermelőként is dolgoztam. Belekóstoltam a gyermekvédelembe is, és lovas gyerekfoglalkozásokat is szerveztem korábban, minőségi szemléletben. A hitem és a megvalósult vízióim, mindig nagyon messzire vittek. Grafikusként a londoni Central Saint Martins Collage of Art and Design padjából két hónap alatt a londoni olimpia éremtervező csapatában találtam magam. Szó szerint egy ceruzával és egy jegyzettömbbel. Ha akkor kint maradok, és ezt megugrom, örökre búcsút mondok a hazámnak, és ezt nem akartam. Hazaköltöztem, de ez már történelem. Néhány évig biztosítási termékeket fejlesztettem a családi vállalkozásba, de a lelkem onnan néhány év után elkívánkozott messzire. 

Aztán lefolyt némi víz a Dunán…

2022 óta, negyedik éve már nemzetközi lovastúrákat is szervezek. A könyvírás és az önismereti tréningek mellett, ebben találtam meg igazán önmagam.

3 kontinens, 14 ország – az elmúlt 4 év krónikája, melyből olvashattok beszámolókat itt is.

Nem csak a honlapon, hanem a hamarosan megjelenő új könyvemben is!

A nagyvárosi forgatagból kikerülve évtizedekkel ezelőtt, egyre közelebb kerültem a természethez, önmagamhoz és  a lovakhoz is. Közel három évtizede már, hogy először lóra ültem, de nem jelentette ez a fő csapásirányt az életembe, egészen a saját lovam – az angol telivérem – tizenkét évvel ezelőtti érkezéséig a családba.

Kezdeti kudarcélményeink száma jelentősen meghaladta a közös sikerekként megélt idő mennyiségét, de ilyen önismereti trénert, igaz barátot, túratársat, bajtársat, pszichológust keresve se találhattam volna jobbat. Aktív, de nyugdíjas éveit a Pilis kapujában tengeti jelenleg is. 

Közös életutunk első állomása, a Dunakanyar kapujából indult, innen hordozzuk a honlapot is. A Dunakanyar egy szerelem, mely gyermekkorom óta meghatározó szerepet tölt be az életembe. Egy Dunakanyar térségi ökoturisztikai képzésen mélyítettem el a helyi ismereteimet, hogy ne csak az élmény alapú felszínt tudjam meglovagolni.

Braveheart Merlin, a skót felmenőkkel rendelkező európai fajtagyőztes trikolor skótjuhász is fontos szereplője a színes hétköznapjainknak.

2022. tavaszán, Húsvéthétfőn, Pilisszántón megérkezett kis csapatunk legújabb tagja, egy sárga, ahal félvér kancacsikó. Rendkívüli fizikai adottságainál és intelligenciájánál már csak a szíve nagyobb. Lelkem névre hallgat. Rendkívül bohém, jókedélyű, tüzes szellem. Imádom, kicsit el van kapatva, de különleges karaktere árnyalja ezt a viselkedési anomáliát.

Lelkem magával hozta az életembe, hogy a negyedik x után, megszereztem életem első felsőfokú lovas képesítését, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Ménesgazda szakán, mellyel elsődleges célom a publicisztikáim szakmaiságának növelése volt. 

Cicákból sok van, közel két évtized macska-mentegető életmódja félreértelmezhetetlen nyomokat hagyott az életembe. Név szerint: Szörényke, Mátrix, a brti cicaparádé, Liliána, Micus és Miczike és Hermész található az élők sorába és nincs tervezett állománybővítés.

Hiszek benne, hogy a lovak különleges érzelmi intelligenciával rendelkező lények, lélektől lélekig vezetnek minket.

Szívügyem a természettel való életszerű és harmonikus kapcsolat megélése, minden lovastúra, tréning ebben a szellemben kerül megszervezésre.

A Lóháton a világ csapatával közös szervezésben, már több, mint egy tucat túrán találkozhattatok velem, személyesen is, a nemzetközi lovastúrák csapatvezetőjeként.

Portugália, Spanyolország, Marokkó, Kappadókia, az Azori-szigetek, Írország, Erdély, Szardínia és Egyiptom után jövőre távolabbi tájak is felkerültek a lélekbe vésett emlékek bakancslistás palettájára, lóháton. 2026-tól, olyan kivételes nemzetközi csapatokkal  is együtt dolgozhatok, mint az African Horse Safari, vagy a svájci tulajdonú Tunduk ch Kirgizisztánban, itthon pedig az egyedi utas specialistája a TikiTours bővíti a palettát!

A legtöbb közös utunk már tavaly betelt, de van még néhány szabad nyereg, amire lecsaphattok!

Bővebb info az aktuálisan elérhető lovas utakról:

Lóháton a világ

Csatlakozz a Lóháton a világ körül Facebook csoporthoz, hogy ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Érdekel a hamarosan megjelenő új, rendhagyó útikönyv is, 3 kontinensnyi élménybeszámolóval? A megjelenésről, és minden további kapcsolódó információról, itt értesülhetsz:

Határátlépés c. könyv

Lovas coachingra, önismereti konzultációra szeretnél jelentkezni? 

Minden további kérdéssel, időpontegyeztetéssel kapcsolatban fordulj hozzám bizalommal! 

Ledniczky Éva

+36 30 616 7353
ledniczky.eva@gmail.com 

error: Content is protected !!