Életünk fő törekvése, hogy külső és belső harmóniára találjunk, melynek alapja az önszeretet. Cikkünk szereplője arról a rögös útról mesél, mely önmaga elfogadásán keresztül a boldogsághoz vezetett.
Írta: Kiss Henrietta
„A jó és rossz jellemvonásainkkal való együttélés nem könnyű feladat, hosszú önismereti út vezet oda, hogy mindennemű előjel nélkül tudjuk szemlélni valónkat. Amennyiben már közelítünk ehhez, akkor önmagunk szeretetét is képesek vagyunk megélni – mondja Kovács Tamás pszichológus. – Az önszeretet a kreativitással és az alkotás örömével is összefügg, tehát azzal, hogy az önmagukért végzett tevékenységek elégedettséggel töltsenek el bennünket, ahelyett, hogy az lenne a kizárólagos célunk, hogy másokból csodálatot váltsunk ki. Önszeretet és önelfogadás nélkül nincs boldog élet, vagyis igaz a mondás, ha magunkat nem szeretjük, másokat sem tudunk igazán szeretni.”
Jóban lettem önmagammal
A Dunakanyar idilli környezetében, a Lósi-völgyben, kutyákkal, cicákkal, lovakkal kör bevéve él Ledniczky Éva Brigitta (32). De miért vonult el a város zajától a csinos fiatal nő? Válasza egyszerű: itt, a természethez közel találta meg belső békéjét. Mindehhez azonban kalandos évek kellettek. „Tekintélyelvű, a fizikai erőfölényt fitogtató családban nőttem fel – kezdi a mesélést. – Másfél éves koromtól súlyos ekcémától szenvedtem, és a keleti és nyugati orvoslás összes lehetőségét kipróbáltuk, eredménytelenül. Csupán azt nem mondta senki édesanyámnak, hogy ne csak kenjen, hanem öleljen is. Sajnos az érzelmi biztonságból és a szeretetteljes érintésből nekem vajmi kevés jutott.”
Korán elhatározta azt is, hogy más utat akar bejárni, mint amilyen példákat maga körül lát: sem gyermekeit egyedül nevelő anya, sem elférfiasodott üzletasszony nem akar lenni. „Inkább független, kreatív, teremtő erővel bíró nő, aki nem csak anyagilag, hanem érzelmileg is helyt tud állni ebben a világban – mondja Éva. – Szenvedélyesen vonzódtam az állatokhoz, bennük találtam őszinte társra és velük éreztem felszabadultnak magam.” Nemcsak családja idegeit, de saját határait is feszegetve igazi útkeresésbe fogott.
„Huszonöt évesen Londonba költöztem. Annak ellenére, hogy azt sulykolták belém, úgyis fel fogom adni, két évig maradtam – meséli a fiatal nő. – Idegen nyelvet, grafikai tervezést tanultam, és belecsöppentem az angol művészvilágba. Rájöttem, hogy a kötetlen, szabad alkotó munka az én terepem, és meg kell tanulnom a szokványostól elrugaszkodni az élet minden területén.
Második kirepülésem szó szerint értendő: két évvel ezelőtt, ekkor már egy szerelmi bánat elől is útra kelve, egy nemzetközi légiközlekedési cég alkalmazottja lettem. Fél év kemény tanulás után grafikusból légiutaskísérővé váltam. A tanfolyamok őrült összegbe kerültek, soha nem tudtam, hogy a következő lépést miből finanszírozom, egyszerűen csak követtem a megérzésemet, ami valahogy mindig bejött. A lehetetlennek tűnő feladatok megoldásában az a jó, hogy az ember két lábbal tiport önbizalma új életre kel. A csak a külsőségek fontosságát hangsúlyozó repülési környezet abban segített, hogy észrevegyem és megbecsüljem a testemet, amire korábban egyfajta megerősített védőburokként tekintettem. Volt, hogy huszonöt kiló túlsúlyt cipeltem. Itt megtanultam elegánsan öltözködni, ízlésesen sminkelni, a nőiességem újértelmet kapott:
nemcsak a világban, hanem önmagamban is megláttam a szépet.”
Évát a nagyvárosi lét után az egyéves repülés ébresztette rá, mennyire távol került gyermekkori álmától. Életvitele nemcsak egészségtelen, de számára élhetetlen is. Legbátrabb és legérettebb lépésének jelenlegi elvonulását tartja, ami ma már tartós életforma. Nem menekülés a sérülések elől, hanem megfontolt, tudatos döntés: a múlt lelkiismeretes lezárása és kiemelkedés a korábbi, boldogtalanságot okozó környezetből.
„Amióta fél évvel ezelőtt vidékre költöztem, meseszerűen alakul az életem – mondja Éva. – Minden kívánságom egyszerre teljesült, nemcsak csodás környezetben élhetek, szabadon tervezhetek, rajzolhatok, írhatok, hanem kibékültem magammal, és a szerelem is rám talált. Minden napra jut ölelés, amit nyitott szívvel fogadok, és viszonozni is tudom. Vissza kaptam az életemet, amiről sosem tudtam igazán, hogy elvesztettem.”
Meghatározó a korai anya-gyerek kapcsolat
„Donald Winnicott brit gyermekpszichiáter fogalmazta meg azt, hogy csecsemő önmagában, anya nélkül nem létezik – mondja Kovács Tamás pszichológus – Az »elég jó anya« mindig éppen akkor van ott, amikor szükség van rá. Se nem elhanyagoló, se nem elárasztó, így képes a gyermekének olyan állapotot biztosítani, amelyben megtapasztalhatja önmagát és szabadon felfedezheti képességeit. Elengedhetetlen az is, hogy az anya örömmel forduljon a kicsi törekvései és cselekedetei felé. A kettejük közti összehangolódás mind az anya elvárásain és szülői képességein, mind a gyermek temperamentumán és személyiségén, illetve az egymáshoz való sikeres alkalmazkodáson is múlik. Mindent egybevetve: az öröm, a hatékonyság, a szeretet és a kreativitás, vagyis az önszeretet alappillérei a legkorábbi kapcsolatban fejlődnek ki.
Éva története jól mutatja, hogy az érzelmi biztonság hiányából származó belső nyugtalanság állandó ingeréhséghez és keresgéléshez vezethet. Amikor az önszeretet képességén csorba esik, gyakran kívül, a világban keresünk megoldást. Éva a nehézségek ellenére megtalálta önmagát ebben a kavalkádban.
2015. január – Nők Lapja Psziché