Ledniczky Éva: Igazságmorzsák – Publio, 2021
Szigorú könyvtárosként egy könyvről szólnék néhány kereső vagy keresetlen, csöndes, halovány visszafogottan elfogult gondolatot. Elfogult, mert azon kevesek vagy tán sokaságába tartozom, akik a „Kisasszony” boszorkánykörében ücsöröghetnek. Az elnevezés, a megszólítás talán valamelyest önkényes, mivel rajtam kívül – kissé kötekedő kedvemben – senki sem szólítja így. (Bár könyvében „Egy lélekközi találkozás” alkalmával érdeklődött egy hegylakó: „Üdvözletem kisasszony! – lépett a lovas-páros irányába a birtok gazdája, némi számonkérő hanglejtést hordozva a mondandójában – Az öné esetleg ez a fenséges jószág? – érdeklődött.) Mondom „kötekedő”, pedig hát nem is az. Cifra természetembe csak annyit mentettem hat évtizeden át a gyerekkoromból, hogy időnként óvatosan megcincáltam egy-két szimpatikus kislány copfját, amire többnyire „játszásiból” haragvó legyintés volt válasz, pedig csak játszani szerettem volna velük a sáros vagy homokos iskolaudvaron. Ő egyike – immár felnőttként – a figyelmesebb, empatikusabb kivételeknek.
Lady el Gran (a „Nagyasszony”) gazdája a Kisasszony. Persze nemcsak e tapasztalt négylábút kell tisztelettel kikerülni ahhoz, ha diskurálni szeretnénk Évával. Mindenféle szőrös, bundás, tollas/?/ tappancsos és patás jószággal veszi magát körül. Noé bárkájának egy domesztifikált csoportját csempészi át a csiricsáré benzingőzös piacokról és cirkuszokból többnyire a Pilis hegyei közé. Többnyire, mert néha hirtelen mindenféle földön, vízen, levegőben (stewardessként) nálam jóval hűségesebb útitársaságával, Zitával, Grétivel, Emesével tűnik elő. Jelenései számomra kiszámíthatatlanok…
Én a Duna kanyarjának túlfelén, javíthatatlan Börzsöny-járóként ismerkedtem meg vele. Ültettünk fát Kisírtáspusztán, medvehagymára vadásztunk ritkán járt utakon-ösvényeken. Két alkalommal pedig igen sajátos felfogásban teljesítménytúrákra („versenyekre”) is beneveztünk.
Sikerült mindkét alkalommal – szűken, de szintidőn belül – „célba” érkeznünk. Közhelyesen és hallgatólagosan külön-külön és így együtt is másodlagos volt számunkra a „teljesítmény”, a cél maga az ÚT volt, a Hegy és az Erdő. Weöres Sándor bandukolt valahogy így a „teljesség felé”:
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
Éva könyvében szertelenül változatos helyeken kalauzol bennünket, hol gyalogszerrel, hol szekéren, hol gondolatokkal. Kocsmák, „muskátlis” ablakok, hajótemetők és így tovább. Lehető és lehetetlen helyszínek, kísérők, történetek, hangulatok, hősök helyett valószerű és valószínűtlen, ám hiteles figurák, alakok. Címválasztása pontos. „Igazságmorzsák”. Nem tipikus novellafűzér. Meditatív, sok helyütt esszébe hajló bekezdésekkel, itt-ott lírát idéző felhangokkal vagy szociografikus utalásokkal. Nem botladozó, felismerhetetlen első-könyves szerző opusát olvashatjuk. Mondhatnám rutinos, mégis üde, Ledniczky Évá-s bölcselő.
Meggyőződésem, hogy nem utoljára hallhattunk ilyen zegzugos mégis méltósággal teljes, jól megkomponált visszhangokat-dallamokat a Dunakanyar tájáról. A Kisasszony bárhol, bármikor szinte föltűnés nélkül felbukkanhat. De ha már felfedeztük – nem fenyegető viharként – hanem egy főnixmadár természete szerint mutatja meg magát, minden mély és széles vizesárok-akadályon átkelve és a világ bogáncsos vidékeinek nyomait viselvén Merlin nevezetű skót juhász barátját követve…
Lejegyezte: Hovánszki István, Dunakeszi
A pillanatot megörökítette: Muffinproject Photography