Nem születtem lovas családba, lovas környezetbe. Városi, sőt, pesti gyerek voltam. Pontosan tudom, hogy a lovakkal való személyes találkozás első pillanata meghatározza, hogy kiből lesz később lovas ember. Nem olyan lovas, aki ugrat, hajt, díjakat nyer, hanem olyan, akit aztán élete végéig rabul ejtenek e csodás állatok. A fellángolás legtöbbször megszületik azonnal az emberekben, gyerekekben, hiszen csodás küllemű, meleg tekintetű, legtöbbször barátságos lények, de az új élmények, új hobbik, az emberi kapcsolatok sok embert hamar másfelé terelnek a lovaktól. A mai világban annyi érdekes, izgalmas dolog van, ami elvonja a figyelmet.
Az írónő azok közé tartozik, akiket rabul ejtettek a lovak, hozzám hasonlóan. Tudom, hogy mit érez és miért. Csodálja, szereti, ismeri a lovakat, a világukat, és egyedi megfogalmazással meséli azokat a történeteket, melyek egy részéhez érzésem szerint saját életéből merített alapokat.
Hasonló történeteket átéltem én is, gondolataimban ott vannak ma is, de nem tudtam soha így megfogalmazni, leírni, és ezért csodálom az írónőt, Évát. Mindegyik történetben ott van a természet és a lovak iránti szeretet, csodálat, tisztelet, ami példaértékű lehet minden ember számára.
Örülök, hogy megismerhettem, hogy megtisztelt azzal, hogy elolvashattam a kéziratát. A lovaknak köszönhetően sok embert ismerhettem meg, és Évával azoknak a száma nőtt, akik igazi lovas emberek a szememben.
Akik nem csak addig szeretnek egy lovat, amíg pénzt, sikert, dicsőséget szereznek gazdájuknak, hanem azon túl is, egészen az út végéig.
A gondolatokat lejegyezte: Nagyváry Andrea