Kalimera! A köszönés, amelyet önkéntelen mosoly kísér, tengerillat, az olajfák rengetege és az időtlenség ígérete, ráadásul ingyen is van. Talán nem is lehet kimondani szomorúan és nem lehet a mosolyt sem rejtegetni mikor elhangzik, és együtt jár a jókedéllyel is. Zakynthoson, a görög szigetvilág mindenkék ékszerdobozán a teknősöké a főszerep, de nem csak ők hordozzák az időtlenség üzenetét. Különleges vizilovak is kísérik az ide látogató lovasokat. Na nem olyan hagyományos vizilovakat kell elképzelni, hanem pont olyanokat, mint amilyenek a Kárpát-medencében élnek, csak ezek a tengerben is úsznak. Poszeidón nyomában. Egy őszinte, élettel teli időtlen utazás napkeltétől napnyugtáig lóháton, ló mellett úszva és lovasként gyalogosan. Ez a balatonnyi kis görög sziget ezt nagyon tudja és meg is tudja mutatni, életreszóló élményekbe csomagolva.
A virtuális térben van egy oldal, melynek üzemeltetője és mozgatórugója Dernovics Kata, aki egy gödöllői lovardában vezeti rá az ifjakat, és lélekben ifjakat a lovassá válás élethosszig tartó alázatos útjára. Az utazás a lótrágyától elvezet sokak bakancslistájáig, a tengerparti lovaglásig. A Lóháton a Világ facebookcsoport olyan közösségformáló szemlélettel rendelkezik, amely minden évben átlépi az országhatárt. Egy-egy szervezett utazás keretében lehetőséget biztosít rá, hogy nyeregből fedezzék fel a természetet és a helyi kulturális örökségeket a résztvevő lovasok. Spanyolország, Portugália, Skócia, Szardínia és sok más helyszín látta már vendégül a zömében visszatérő lovasokból álló világjáró kis csapatot. Görögország azonban kilógott a sorból, mintha azt mondta volna: Na itt álljunk megy egy pillanatra! 2022-ben a kék összes árnyalata Zakynthoson kétszer is visszaszólította a kis lovas közösséget.
Vajon itt tényleg másképp süt a Nap is? Merülhetne fel a kérdés az emberben, és a válasz sem várat magára sokáig. Igen, másképp. Sőt. Egy kicsit olyan hangulatot áraszt a sziget, mintha minden idelátogatónak járna egy ecset, mellyel szabadon festhet a kék összes árnyalatából, miközben megpihenteti a szemét a fehér házak oldalán lehulló ciklámen virágzuhatagon. Lehet, hogy olyanok is akadnak akik zölddel is alkothatnak, és hanyagul felfesthetnek egy égig érő pálmafát, vagy olajfaligetet vagy valami örökzöldet. A színek világában azonban a kék egészen biztosan Zakynthoson lakik. Ég-, türkiz-, indigó-, tenger-, baba-, világos-, sötétkék és még vagy ezer árnyalatban.
A kékek itt minden reggel újjá is születnek. A csillagos égbolt alatt itt is fekete minden, csak a Vénusz fénylik a horizont felett és a Hold, mely ezüstösen csillan meg a fekete víztömegen. Aztán menetrendszerűen előbújik a Nap. Nem kapkod és akkurátusan minden kéket újra a helyére pakol a Jón-tenger környezetében, csak előtte átvezet a sárgán, majd a narancssárgán is, aranyos csillogással fűszerezve. Nincs ki számon kérje rajta, ha egy-egy árnyalat hiányzik, vagy hanyagságból összemosódik egy másikkal, de egészen biztosan az összes kéket elpakolja este a fény a helyére, hogy aztán reggel elő tudja ismét venni. Hiánytalanul.
A tengerparti lovagláshoz és a lóúsztatáshoz kicsit el kell szakadni a tengertől, hogy aztán újra visszatérjen az ember. Bele kell pattanni a bérelt négykerekű fürge buborékokba, és időre meg kell érkezni a lovas kiindulási ponthoz olyan autóutakon, ahol vagy elfér két autó egymás mellett, vagy nem, de inkább az utóbbi. Fél kilenc az előírt időpont, a magyarok elsőnek érkeznek, mert komolyan is veszik, de azért van aki üdvözölje a népet. Senki sem siet sehova. Egy éles női hang csal mosolyt az arcokra egy kis idő múlva, amely angolul szólal meg:
– Tudom, hogy késtem! Rúgjál ki, akkor legalább mehetek haza! Ha nem rúgsz ki, megteszem ma is ami tőlem telik, de ha kirúgsz, akkor boldogan most hazaindulok! – a párbeszéd másik felét nem is lehetett hallani, csak olyan orr alatt motyogós férfihang hallatszott valahonnan, miközben a hátasokat előhozták és elkezdték nyergelni őket. Sejthető volt, hogy nem először hangzik el ez az egyoldalú párbeszéd. Szépen lassan teltek a percek, aztán valahogy minden megtörtént a maga idejében. Megérkezett mindenki, választott magának kobakot, kifizette az élménydíjat, felnyergelődtek a lovak és befordultak a kísérőautók is, mert abból is volt legalább kettő, de inkább három, döntő többségében jobbkormányos. A jelszó mindig “Kata” volt. Akik “Katától” jöttek, azok elsőnek kaptak lovat, külön figyelmet, dicséretet, elsőnek úsztak és a végén megköszönték nekik mosolyogva, hogy kivételesen a lóvezetőknek és a lovaknak is jó és élvezhető napjuk lehetett
A lóúsztatás Zakynthoson is egyedülálló program. A tengerhez, a tengerbe sokakat levisznek, viszonylag olcsón, de ez a fajta a szervezettség, hozzáértés, kedvesség ott sem általános. Ahogy az úszás, úsztatás sem. A vezető lovak fehér kantárban telivérgyanús ábrázattal vezették végig a lovas csapatot a városon. Az autóút mellett, autóútnyi szélességben vitt az út, egyébként közvetlenül a reptér mellett. A közvetlen ebben az esetben szó szerint értendő, ugyanis hozzávetőlegesen a főúttól, illetve az autóúttól ötven méterre fordultak meg az utasszállítók és indították be a hajtóműveket a felszálláshoz. Azért lóhátról sem elhanyagolható élmény az ilyen, de ezek a patások meg se rebbentek. Ménesben, sok hektáron szabadon töltik a munkamentes órákat szezonban. Szezonon kívül pedig ugyanott legelnek. Megszokták. Láttátok azokat a St. Marteens-i képeket, ahol a strandolók fölött elhúzva landolnak az utasszállítók? Na pont olyan az élmény, csak lóhátról. Egy kicsit olyan érzés, mintha kinyújtott kézzel meg lehetne simogatni a futóműveket is.
A GB rendszámos kísérőautók a lovasok előtt és után is és néha mellettük is biztosították az útvonalat, és szedték a leeső lótrágyát az üdülőövezetben amin áthaladt a csapat. A teljes civilizációs spektrumon át kellett lépdelni. Indulás az olajfáktól, át a kétsávos autóúton, reptéren, értelmezhetetlen körforgalmon, csillogó nyaralóövezeten, ahol egy kövér szamár is lakott és az elhanyagolt putrihangulaton is, mielőtt újra az emberszem elé tárult volna a tenger végtelensége. Görögország őszinte volt és így is gyönyörű.
– Megjöttünk! – érkezett meg először az érzés a résztvevők szívébe, miután leereszkedtek a lovasok egy nyugodtabb tengeri öbölbe. Lenyergelték a lovakatat. Egy nagyobb szikláról vagy férfitérdről aztán vissza lehetett szállni lóhátra, és bemelegítésként egy sétát tenni az egyre mélyülő tengerben, könnyen követhető, egyértelmű utasítások mentén. Kissé szeles nap volt, mely biztosította a felár nélküli extra ringatózást lóháton, miközben lemoshatatlan mosollyal lépdeltek egymás után a lovasok a szügyig érő kékségben, majd felsorakoztak szemben a végtelen horizonttal, sziklákkal a hátuk mögött.
– Kettesével úszunk be! Lóhátról indulunk és amikor azt mondom, hogy MOST, akkor le kell úszni a ló mellé a bal oldalára, a szíve mell és csak annyit csinálni, amit én! Úsztok a ló mellett és vigyáztok a lábatokra – hangzott el az iránymutatás – Vezetéken fogtok jönni, úszás közben a ló hátán nem lehet súly, ahogy a tietekén sincs! Amikor kifelé jövünk és azt mondom újra, hogy MOST, akkor gyorsan visszaúsztok a ló hátára és együtt kiemelkedtek a vízből!
A víz enyhén hullámzott, mikor az első ló-lovas páros elindult a végtelen felé ahol minden egyre egyértelműbbé és könnyebbé vált. Hamar kifogyott a ló lába alól a talaj és a sós vízben tempózva haladt előre a szokatlan közegben lovasával a szíve mellett.
– Ne harapj Viktória! – hangzott el a pajkos kérés, miközben a hátsó ló finoman az első tudtára adta, hogy egy picit mehetne tempósabban is. – Amit adsz azt kapod vissza, tudod a Karma! Ne harapj! – hangzott a viccelődés a mindenkék közegben, ahol a létezés végtelenül egyszerűnek tűnt abban a néhány percben. Létezni és átkarolni miközben siklik a lovas a hullámokon és semmit se csinálni, a karma törvényszerűségeit hallgatva a tenger mondandójának zenei aláfestésével. Aztán eljött a forduló ideje, valahol a mélységben és újra láthatóvá vált az egyre közelítő partszakasz. Gyorsan fogytak a tengeri méterek, és csökkent a távolság is a lovak patája és a tengerfenék között. Majd elfogyott.
– Készülj…. – szólt a vezető lovas – Most! – majd ahogy ezt kimondta, összefolytak az események. A lovasok felkerültek a lovak hátára, kiknek lába stabil talajt fogott a hullámzó tengeri közegben, majd fülig érő mosollyal kisétáltak a többiekhez. Ilyen gyorsan és mélyen kevés élmény válik az ember részévé olyan jó értelemben vett, visszafordíthatatlan módon. A lovak és a lovasok onnantól kettesével úsztak be- majd kifelé is a tenger hullámain, váltott vezető lovakkal, de mindneki azzal a jószággal akivel végig lovagolt a tengerpartig. Fotózkodás, bohóckodás, vagy csöndes tengeri ringatózás volt a szabadidős program amíg a többiek kerültek sorra. Az érzés, amit a hullámzó tenger ad, az egy helyben ringatózó ló hátán semmivel össze nem hasonlítható.. Néha egy-egy hullám egy picit szelíden a part felé is terelte a fél tonnás jószágokat, de azt sem tolakodva.
Végéhez közeledett a tengeri élmény. A már jól ismert szikláról visszamásztak a lovasok a hátasaikra, majd átlépdeltek a kövér szamár, üdülőövezet, nagy pálmafa, utasszállító repülő és sajátságos vezetési stílus elegyén. A meglepetéseknek azonban még nem lett vége a magyarok számára. A legidősebb ló ugyanis huszonötödik életévében még heti négy-öt nap levitte a turistákat a tengerhez. Ő tizenegy éve került a helyi tulajdonoshoz. Az első lova, kiváló karakterű, jó fizikummal rendelkező sodrott patás jószág. Magyar. 2011-ben vásárolta Athénban egy kamionról a gazdája, amelyről feltételezhető, hogy kutyaeledelnek szánták az itthoni gazdái. Ilyen a karma. Igazságos és törvényszerű.
Tapasztalat csere és élménybeszámoló kísérte a lovak ebédjét, melyet zabos zsákokból fogyasztottak, a kétlábúak pedig a szezonális gyümölcskosárból. Hálatelt szívvel ért véget a lovas tengeri élmény.
A magyar lovas csapat a teknőstojások homokos partszakaszán pihente ki a délelőtt élményekkel teli fáradalmait, ahol fordított hokedli formák őrizték a közel ötven napja pihenő teknőstojásokat a turisták elől. Nem is hiszi ott el az ember, hogy lehet olyan szerencsés, hogy ezt a megismételhetetlen pillanatot élőben megfigyelje, de aznap a Jóisten minden kétséget kizáróan a tenyerén hordozta a lovasokat. Hét féltenyérnyi teknősbébi első útját kísérhették végig a tengerhez, amely életreszóló élmény. Kitörnek a tojásokból, ki egy kupacban, ki egy másikban és a Nap fénye elől menekülve elkotornak a tengerig. Ötven, vagy száz év elteltével ugyanide elhozzák majd a tojásaikat és azokat is magukra hagyják. Aztán ötven napig azok is pihengetnek majd a homokban, majd előbújnak a tojáslakók és elmagyarázzák néhány percben miről is szól az élet a kétlábú közönségnek.
Végéhez közelít ez a beszámoló, elfogyni látszanak a karakterek, így nem esik szó a sziget boszorkányos, kénes tengeri közegéről, a kalózhajóról, a kikötői teknős legendájáról aki már Trianon előtt a lepattanó halakra ment a kikötő halászhajóknál és jobban ismerik a kapitányokat, mint ők magukat. A tilos jelzéssel útjelzett világitótoronynak se jut most elég betű sajnos, mint ahogy a csikónak álcázott falbella vagy kislóféle sem kerül most lekrónikálásra, aki még indulás előtt belevetette magát a hullámokba és úszott egyet Kefalóniával a háttérben. A gumicsónakos szigetkör sem kap hangot most, amelyre a viharos tengeren került sor, amikor más nem futott ki, de bízni lehetett a kapitányban a fehéredő ujjak nyomán, minden egyes több méteres repülésnél a becsapódás előtt a tenger hullámain. A szél miatt egy hullámvasutas kék-barlang-kék-hullám-barlang-barlang-kék élménnyel lehetett gazdagodni, mielőtt a fehér homokos öblökben belevetette magát az ember a türkizkék mélységbe jól irányzott, és kevésbé jól irányzott fejesekkel. Egyszerűen nincs hely érdemben szóvá tenni a festett kukákat sem, a steaket lopó macskát, aki a pergolán ette a zsákmányát, miközben a valakikutyája nyüszögve ütötte bottal a nyomát a sziklaszirten. A hold fénye, aznap újra csillogásnak indult a végtelen fekete víztömegen vacsoraidőben és irányt jelzett az Esthajnal csillag is. Talán csak egy zárómondatra marad igazán tér és idő, mely minden egyes szuveníren és emlékcsomagon megtalálható, amely összefüggésbe hozható a szigettel:
“Protect your Karma!”
Lejegyzete: Ledniczky Éva
